Ostrom alatt

Még él.

Itt ülünk Másával szemben a Limitben, és várom Katalin mentegetőzését, miért nincs itt még a Lidérc. Valamit mesélni kezd, nem is igazán figyelek. Minek? Mosolygok, zavarba jövök, jó arc leszek, de ettől még nem köt le. Aztán megérkezik Katalin. Azért pár szava kizökkent a dekoncentráltságból, hogy felhúzzam magam, de ennyi. Pénz átad, némi csacsogás, aztán megyünk.

Mását elviszem egy kicsit furikázni. Ami jó, lenyugtat, kevésbé vagyok zaklatott.

Még él.

Várakozok a Boscolóban. Le kell nyűgözni Diana-t. Azok a percek, melyek így telnek alkalmat adnak, hogy leüljek kicsit egy fotelba. Hátradöntöm fejem a falnak, lehunyom szemem.

Ott van bennem a pici gyertaláng, mely kitartóan ég már február eleje óta. Egyedüli fény a sötétségben, mely körékuporodva próbálom melengetni a kezem. Nem tudom, miért van itt hideg, amíg nem volt a láng, nem tűnt fel. A kontraszt.

Persze kicsit mocskos, füstös. Megfog mindent. Képes lenne elborítani az egész mindenséget lángjával. Nem egy jó láng ez, nem hasznos, hanem törekvő, emésztő, enyész. A vérem táplálja, és az ő vére gyújtotta. Veszélyes, riasztó, de most mégis örülök neki.

Megjött Diana. Felpattanok. Kezdődhet még egy beszélgetés, mely nem köt le. Egyszer csak megfogom a csészét a teával, megemelem, lehunyom szemem. Visszatérek a lánghoz.

Még él.

Valahogy végigvergődöm ezen is. Giccsparádé, ami kiesik a száján. Legalább megegyezünk dolgokban.

Napokkal később a Nemzeti Múzeum előtt. Ismét visszatérek a lánghoz. Világos sárga magját sötét vörös umbra veszi körül. Piszkos fekete füstje körüllengi ujjaim. Bármily csendes is az idő itt, mégis egy irányba dől a láng. Nem fújja semmi, inkább húz. Nyugatra és északra. Persze ezt már csak tudatom torzítja rá, tudom, hol van, ezért látom, hogy arra mutat. Lehet, hogy csak mert tudom, hogy ez alapján rá tudnék találni, ha nagyon hagynám, hogy vezessen. Okkult bullshit.

Még él. Nem tudok mást, nem tudok semmit, csak ezt. Egyetlen ping, egy jel, mely mely tudatja, hogy még visszatérhet. Nem tudom, mi lesz akkor. Kit kapok vissza. Egy roncsot vagy egy szörnyeteget. A háború nem hagy senkit se értintetlenűl. Túl fogja élni valami, reményeim szerint ez a valami majd közel fog azért állni ahhoz, ami elment, és nem kell sokat noszogatni, hogy visszatérjen magához.

Aztán jöhet a még nehezebb dolog. Megtanulni, kitanítani a mindennapot. Amikor van idő, amikor nincs Damoklész, amikor nem rohanunk, nem kockáztatunk a sikerért. Meg kell tanulnunk élni, akár együtt élni.