Hangulatkeltő - Giovanni karnevál

Egyedül érkezem haza. Haragosan. Ez még eljut az agyamig. Kivételesen nem pusztítom el a szoba bútorzatát. Épp nem a sajátomban vagyok.

Csak így észreveszem a másikat. 

A legtöbb embert nem zavarja a tükörképe. De amikor tudod, hogy neked nem lenne szabad, hogy legyen. Amikor pontosan tudod, ki néz vissza onnan, és az nem TE vagy, akkor kurvára zavaró tud lenni.

- Fenének vigyorogsz. - közben lehet, hogy én vigyorgok így. 

- Nem nyerhetsz megint. - Hogy nyerhetne, mikor már nem él?

"Mi van ha mégis? Miért ne? Te kaptál mindent, ami nekem nem jutott."

- Nem te vagy az ellenfél. Nem te veszed el. Most nem. Őt nem.

"Akkor miért vádolsz?"

- Mert élvezed, hogy nincs velem. 

"Sose érdemelted meg. Komolyan azt hiszed, hogy bármilyen támasza tudsz lenni? Mit gondolsz, mi lesz, ha egyszer túl akar lépni rajtad?"

- Hagyd abba! - ekkor már kezemben van egy pohár, és egy pillanat múlva már repül is a fürdőszoba tükre felé. Most már tucatnyi szilánkból tekint vissza az az arc, mely nem az enyém.

"Tagadod az érzéseidet. Ő is a tiéd lehetett volna."

- Nem beszélünk róla. 

"Te nem beszélsz róla."

- Nem számít!
"Biztos azért tagadod, mert nem számít."

Közben kimegyek a hálóba, de hiába, itt az ablak, a tükör a bejárati ajtó mellett. Mindenhonnan felém fordul az arca/arcom. Megpróbálok elbújni a takaró alá, a sötétbe.

"Hiába bújsz el. Ez elöl nem tudsz."

- Hagyj békén, kérlek!

Legalább már csendesedik.

"Most, még van időd. De tudd, miért jöttél ide. Kiket keresel."

- Tudom-tudom. Nem tudom elfelejteni.

"Akkor mit lazsálsz? Mit számít ez az intermezzó?"

Ekkor önt el a harag ismét. Felpattanok. Ez a én haragom, én vagyok aki ezt érzi, nem a fenevad. Egyetlen ugrással a tükörnél termek, leemelem a kapóról, és arcom elé tartom.

- NEM INTERMEZZÓ! - ordítom - De te honnan is tudhatnád. Mi vagy te? Mit látsz? Mit élsz meg? Féreglény. Nem érted, sose fogod érteni. Nem is akarom elmagyarázni. Te, pióca.

Eddigre már csupán saját magam látom megint. Nincs kihívó grimasz, csak a vérmocskos, megrepedt tükör. Visszateszem a helyére, és eresztek egy kád hideg vizet. Nem vágyom most az életre. Lehet, hogy megnyugtatóbb lenne, ha skizofrén lennék, ha tudnám, hogy ez csak a képzeletem szüleménye. Ha mások nem látnák. De így ... semmi sem biztos ebben a világban.

1827B.