Itt egy újabb világvége. Megint minden vár, bent tartja a levegőt, mozdulatlan.
Megint csak másokon múlik, hogy élünk-e vagy sem. Közöm van hozzá, érint, érinteni fog, de nem tehetek semmit. Nincs meg az a tudásom, hitem, mely ehhez szükséges. Nem tudom, fogok-e ezeken változtatni vagy sem. Eddig sem tettem, de persze mindig más. Pragmatikusan hozzállva már nincs értelme obskurus könyvek után kutatnom, és kiképeznem magam ebből a világnézetből.
Minek a világnak még egy kezdő okkultista. Jelen helyzetben nem tehetem félre azokat a problémákat, melyek sokkal személyesebben érintenek ennél.
Ennek megoldásában már úgy sem vehetek részt, egy következő, potenciális krízisre meg nem fogok felkészülni. Ismeretlen dolgokra nem lehet.
Az életem egy része felett e miatt nincs kontrollom. Másokra kell hagyatkoznom, hogy megoldják. A szertartás is arról szólt, hogy segítek, amiben tudok, de ennél többet nem tehetek.
Várok, és remélek, hogy most sem fog elvinni a devella, nem akarok még menni, van még dolgom, és véghez akarom vinni. Valójában régen voltam ennyire motivált, rég volt ilyen kevés céltalan időm. Jobb is így.
Nem akarok félni, mert nincs értelme olyantól félni, ami ellen nem tehetek semmit. Mégis ott motoszkál a fejem hátuljában a gondolat, és ez hülyeségekre ösztönöz. Legalább tudatában vagyok, és nem kell egyedül szembenéznem vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése