Dél-Amerikában végestelen ontották emberek vérét, hogy a felkelő nap istene, Xipe Totec elhozza a reggelt. Mára véget értek az áldozások, és mégis minden reggel felkel a Nap. Bár egyesek azt mondják, hogy jó pár lasombra tett azért, hogy ezek az emberáldozatok véget érjenek, hátha igazuk volt. Elborult fanatizmus. Azért mégis csak túl sok az a 16 óra napfény.
Mint homokszemek az ujjaim között peregnek le a napok, nincs idő unatkozni, pedig vágyom néha a lehetőségre, hogy ne kelljen rohanni, de a nyár ilyen. Visszatekintve ez az egész félév rohanásban telt el, túl kevés volt az olyan este, mikor csak ülhettem. Visszagondolva nem jelentenek újabb pipákat, mégis fontosabbnak hatnak.
Aztán a szemhélyak nyílása felfedi a sötétet és már kelek is fel. Ma ünnep lészen. Eléggé zombi módra öltöm magamra öltözékem. Lassan motorikusan, máshol jár az eszem. Egy alkoholista mindig az marad, akár hány éve nem ivott már. Vajon meddig tudja önmagát korlátozni egy bárban, ahol mindenki finomabbnál finomabb italokat iszik körülötte? Meddig tud önmegtartóztatást tanúsítani sztressz hatása alatt? Azt hiszem a zombi mód jó lesz mára. Nem involválódni, érzelem mentesen, másra koncentrálva, elkalandozva.
- Nem lesz jó ez így…- nézem magam a tükörben.
Átmegyek a szomszédos lakosztályba. A sminkes fiókban persze egy rakás olyan dolog van, amiről nem tudom, micsoda, vagy rossz az íze, szaga, állaga…
- Mit keresel? - jön a kérdés, ahogy kinyílik az ajtó.
- Valami púdert, vagy bármit, ami jól fed.
- Odajön, sietősen, egy sóhajjal tudatva, hogy ez nem szerepelt a tervei között ezen az estén, és egyetlen pillantással megtalálja, amire szükségem lenne. Tipikus Nő.
- Gyere, megcsinálom neked.
Már húz is maga után, és leülünk az ágy szélére egymással szemben. Kezem az ölébe vonja jobbjával, és baljával a tubust fogva, elkezdi szétkenni a bőrszínű krémet. Én meg csak nézem, ahogy koncentrál a műveletre, ahogy a haja megmozdul.
- Így jössz? - kérdezi közben.
- Ki tudja milyen csalitba visznek végül.
- Jogos.
- Éppen ezért a Silver Wraith-et visszük. Inkább kell az erő, mint a gyorsaság.
- Meg fel is kell vágnod…
- Nem adhatok mást, csak mi lényegem...
Persze, hogy erre már megkapom _azt_ a nézést. Közben már végzett is. Ott maradok az ágyon ülve, miközben nézem, ahogy kicsit kapkodva készülődik.
- Allons-y, ma chérie! - mondom, ahogy végzek. Az ajánlat ott van ebben még mindig, de a bólintása nem él vele most sem.
Már kint a folyosón csörren meg telefonja, ránéz, látom fontolgatja, hogy fel kell-e vennie, és egy bólintással jelzem, hogy nyugodtan. Én folytatom az utat, és beszállok a kocsiba, ott várakozom, amíg utol nem ér.
- El kell intéznem még előtte valamit. - kezdi.
- Rendben. - bocsájtom útjára. Nem szeretem, ha változnak a tervek, de ha elég fontos, hogy beszúrja, akkor legyen.
Miután megbeszéltük, hogy hol várjam meg, beszáll saját autójába, és külön indulunk el. Jó ideig haladunk egymás mögött, amíg én rá nem térek az autópályára..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése