A családomat célozta, és ez személyessé tette. Hagytam, hogy a harag, a bosszú vezessen idáig. Engem akartak megfogni, hát besétáltunk a csapdába. Minden szövetségest, és szívességet felhasználtam erre, amit lehetett.
Ez volt az utolsó mozzanat. Már győztünk, kiszabadítottam a gyereket. Éppen szalad kifelé. Kezemben az automata sörétes, csak pár másodpercig kell húznom a ravaszt, és tökéletesen elválasztja a fejet a testtől. Már majdnem meghúznám a ravaszt, mikor egy finom női kéz nehezül a csőre, hogy leállítson.
- Abélard, te nem EZ vagy.
Izmaimban tombol a vér, ügyessé, erőssé tettem magam. Ki akar törni belőlem, el akarom engedni, meg adni neki, ami a jussa. Kieresztem a bent tartott levegőt meredező szemfogaim között. Igaza van, nem szabad engedni ennek, ez a én dühöm, nem a fenevad-é, még rosszabb, még esendőbb.
Leengedem a puskát. Látom, ahogy megnyugszik, és már állna fel. Elfordulok, nem akarom látni, mi következik.
- Köszönöm - kezd hálálkodni Michaélának.
A nő lassan felé fordul, nem kell látnom, milyen tekintete, hogy el tudjam képzelni.
- Én viszont AZ vagyok... - nyekkenés, majd a hús sokat mondó szakadása, puffan a test a falon, majd csend.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése