Újabb lépés

Április 27.: 

Beszélgettünk, meséltél arról, mi történt veled az elmúlt hónapban. Végre először tudtunk leülni és beszélgetni jó ideje. Szükségem volt rá, és szükség volt rá most már. Jó az elízium, és egyeztetni kellett.

"Már kettő van a rovásodon. Ne legyen harmadik, Abélard."

"Most egy kicsit beléd szerelmesedtem."  Már nem is tudom, mire mondtad ezt. Keserű volt. Jó lenne, ha igazi lenne.

Mesélted, hogy majd kezeled Nimródot, hogy majd az ujjad köré csavarod, Mr. Green. Remélem tényleg így lesz. Ez jobb terv, mint betartani, és teljes ellenállást tanúsítani. 

Kraul veszélyes, és azt mondtad lehet ösvényen van. Megfontolt, és azt vettem le szavaidból, hogy elemez.

Valahogy szóba került, hogyan lehetsz ilyen szerencsés. Nem lehet, hogy ilyen jó atya lennék. Előjött az első éjszakánk, az ölelésed, mit tettél volna velem, a karddal, és hogy abban a helyzetben lehet te is választottad volna inkább a második kötést. Már nem csak a vér miatt bízom benned.

Próbáltunk ekkor a másik két hölgyről beszélni. Elmondtam, hogy felfedtem a tükörképem Dianának, amiért lehordtál. Mert nem tudom, mi az, nem tudom, hogy alakult ki, mit akar. Meséltem, régen, kik tudhattak róla, elmondtam, hogy a Tremerek utánozták Mengele ikerkísérleteit, hogy telepátiával próbálkoztak, keresték az ikerek közötti kapcsolatot, minden lehetséges módszerrel. Szerencsére a részletek kifejtése előtt áttértünk más témára.

Csábítottál, véreddel festetted az ajkaid. Nem is kellett lélegezned, hogy érezzem az illatát, és nehezemre esett nem az ajkaidat nézni beszélgetés közben. Rég kívántam valamit így, ügyes. Merész. Veszélyes. Veszélyes vagy, és örülök, hogy még az érdekeimet nézed. Én nagyobb gyengeségnek érzem magam a te életedben, nekem erőm van belőled.

Beszéltük, hogy büszke vagy a lasombraságodra, aminek örülök. Én is büszke vagyok, de nem érzem, hogy a klán meghatározna, ahogy azt sem hagyom, hogy a múltam meghatározzon.

"Hogy lehet, hogy ennyire előre mész? Nem foglalkozol a múltaddal, megérintett az Abyss, nem érdekel honnan a hatalom, a származás, a vér."

"Megyek előre. A jövőmet én döntöm el, a múlton nem tudok változtatni."

Volt még szó a Giovannikról is, hogy nem gond nekem mögöttünk a másodiknak lenni. Azért annyira nem hajt az egó, meg a büszkeség. Azt mondtad tudást akarnak rajtam keresztül, Dianát könnyebb így elérni.

Rogán...Rogán bazdmeg.

Megértem, mivel húztalak fel. Igazad van, részben. Ez a leghatékonyabb megoldás, amit javasoltál. Eddig azonban kívülállókat, parancsteljesítőket, beosztottakat, munkásokat nem kellett megváltoztatni. Nem tudom 10 ember életét, és családjait összemérni egy hónapodhoz. Erre nincs válaszom, főleg nem jó nincs. Ebből nem engedhetek, jó példát kell mutatnom, nem engedhetem, hogy tovább menj azon az úton, melyen ezek a döntések vezetnek.

Lehet, hogy neked már nem lenne túl sok, de nekem még nagyon a határán lenne annak, amit nem akarok átlépni. Nem csak téged védelek, magamat is.

Az első hajnal, hogy haragban váltunk el. Nem tudtam másnap mással foglalkozni, vagy másra koncentrálni. 

Április 28-ról 29-ére virradó estének hajnala:

Megvártalak kint. Bementünk, beszélni. Veszekedtünk megint. Többször felharaptad az ajkad. Lefogtál a csápoddal, hozzám vágtad a széket, nekem estél. Tűrtem, mert tűrnöm kellett. Egyedül neked van jogod bántani engem, ha segít, ha használ, hát legyen. Senki más, csak te teheted meg ezt. Büntetem magam ezzel, és büntethetsz.

Elrohantál a szobádba, és követtelek. Ki akartam vele békülni, meg akartam beszélni. Nem hagyhattam ennyiben, most nem. Benyitottam. Megint kötni akartál. Feltépted a csuklód, és folyt a véred. Meg is csókoltál, friss véreddel az ajkaidon. Nem csókoltalak vissza, sikerült letörölnöm, bármily nehéz is volt.

Dühített téged ez. Repültek a székek.

De te kötni akartál. Akarod, hogy kötődjek hozzád. Én az ajtón kívül, te belül.

"Bízom benned. Te el tudsz pusztítani, el tudsz pusztíttatni. Tudsz eleget ahhoz rólam, hogy megtedd. De te vagy a gyermekem, az egyetlen, az első." mondtam.

Könnyes szemekkel tépted fel az ajtót, és öleltél meg. Aztán én ott maradtam a küszöbön kívül, te pedig belül. Nem értünk egymáshoz, és néztelek. Hosszan. 

"Ha ezt akarod megtenni, akkor megfontoltad tedd meg, tegyük meg, ne dühből. És ha elindulunk ezen az úton, nem állhatunk meg a teljes kötésig. Nem engedhetem meg, akkor, hogy meglegyen az esélye annak, hogy más közénk álljon, más kössön. És nem akkor nem fog más számítani, csak mi egymásnak, csak mi fogunk létezni, torz, beteg, önző szerelemmel fogunk kötődni."

"Nem tudhatod, nem érzed."

Megint nyújtottad a kezed, véresen, és én elfogadtam. Ittam belőle egy keveset. Megleptelek. 

Aztán megint végignéztem úgy, még hosszabban, kívánósan. Valahogy az ágyadhoz kerültünk.

"Ma már nem számít, annyit iszok belőled, amennyit akarok."

És itattál. Ittalak. Ittam a véred az ajkaidból, csókkal, aztán nem tudtam tovább inni, és gyógyultam, aztán arra sem tudtam többet, és ... az egyetlen dolgot tettem, mely fél óra perverz, véres csókolózás után eszembe jutott. Kellett hozzá a vér. 

Ha már primitív énem hozzuk elő, akkor engedek neki azon estén, amikor lehet. Megharaptalak, hogy élvezd, hogy uralkodjak feletted, miközben megdugtalak. Vissza akartál harapni, de azt nem engedhettem. Nem most, nem ma, nem hülyén. Lefogtalak, megfordítottalak, és hátulról...hajnalig.

Melletted aludtam, a te ágyadban, te a szobádban. Ez az első. Megvártam, míg felébredsz, és mikor elmentél zuhanyozni, és is kimentem.

Április 29 eleje.:

"Tudtam volna hideg, számító, érzelemmentes szörnyeteg lenni. Most már nem fog menni."

Nem érzem, hogy komolyan változtatna bármin is ez. A cél eddig is adott volt. Most már nem fogok dolgokat hagyni, nem lesz belémgázolás, nem fogok felejteni. Így leszek hatékony, így leszek kegyetlenebb szörnyeteg. Az eszközökön változtat, a határokon. Eddig is fontos voltál, eztán is az leszel.

Végre beszéltünk az elíziumról, hogy mi legyen Mása és Diana feladata, mit várunk tőlük. Diana legyen elbűvölő és könnyen megközelíthető. Mása ismerkedjen, és legyen feltűnő. Aztán elindultunk a megbeszélt kocsikázásra.