Társaságban gyakorta találom magam abban a helyzetben, hogy ez az egész nem érdekel. Jobb esetben ilyenkor összeszedem magam, és beleadok annyi energiát, ami elég ahhoz, hogy beleéljem magam, invesztálódjak a társalgásba. Őszintén fogalmam sincs, más, hogy van ezzel. Nekem úgy fest, hogy az emberek nagy többségének nincs ezzel gondja.
Én valahogy mindig érzem a határt, mely elválaszt másoktól, mindig tennem kell érte, ha annak azon az oldalán akarok lenni, ahol kapcsolatot tudok velük kialakítani, fenntartani.
Néha irigylem azokat, akiknek ez látszólag könnyen megy. Amikor szociálisan szopok. Máskor lenézem őket, mert azt látom, mindenhez válogatás nélkül alkalmazkodnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése